Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

MIT JELENT A KONFIRMÁCIÓ?

Milyen nehézségei vannak a konfirmáció gyakorlatának?

illusztráció

Sajnos a gyerekek többsége a konfirmációt követően elmarad a hitoktatásról. Régi, rossz értelmezésére utal az eseménynek a közszájon forgó "kikonfirmálkodás" elnevezés, amivel azt fejezik ki, hogy a gyerek ezzel befejezte egyházi tanulmányait. Míg azonban régebben a templomba járás, a vallásgyakorlás legalább formális szokásként élt az emberekben, addig mára ez is átalakult. A megkeresztelt gyerekeknek mintegy fele jut el egyáltalán a konfirmációig, és legtöbb konfirmált fiatal jó esetben az esküvője alkalmával keresi fel legközelebb a lelkészi hivatalt. A gyerekek többsége csupán a nagyszülők unszolására, vagy a rokonoktól várt ajándékok reményében vesz részt egyáltalán a konfirmációban. Emellett az is ellentmondásos, hogy habár hangsúlyozzuk, hogy a konfirmáció által válik a gyerek a gyülekezet teljes jogú tagjává, mégis, egyházi tisztségre csak a polgári értelemben vett nagykorúvá válása után választható.

   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Mit jelent a konfirmáció?
Mire jó a konfirmáció?
Mit jelent a szó?
Milyen nehézségei vannak a konfirmáció gyakorlatának?
Konfirmációi oktatás
A konfirmáció ünnepe
A konfirmációi oktatás témakörei
Az én konfirmációm

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Evangélikus Egyszeregy anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.