Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

MILYEN NYOMOT HAGYOTT BENNEM?

Hármas keresztelő

illusztráció

2004. július 4-én vasárnap három család állt a balassagyarmati templom oltára előtt. Három csecsemő részesült a keresztségben: Bellér András, Földi Koppány és Harmath Laura. Közülük ketten, András és Koppány, unokatestvérek. Utóbbi, szüleivel együtt Veszprémben él, és onnan jöttek el a közös családi ünnepre. A lelkésszel a helyben lakó nagymama, a Veszprémben élő Zsuzsanna és a Balassagyarmaton lakó Gábor édesanyja egyeztette az időpontot. Számára különösen is nagy öröm ez az alkalom, hiszen leányának és fiának gyermekeit együtt keresztelték:

Csodálatos érzés, hogy két unokám keresztelője egyszerre történt. Önmagában az is nagyszerű, hogy együtt a család, de a keresztelő különösen is jelentős ünnep, hiszen számunkra a Jézus Krisztusba vetett hit az életünk, a mindennapjaink része.

Bellér Gábor, a most megkeresztelt András édesapja, egyben Koppány keresztapjaként is állt az oltár előtt. Milyen szempontok vezérelték, amikor eldöntötték, hogy megkeresztelik Andrást? Természetes családi hagyomány ez?

Bellér Gábor: Persze hagyomány és szokás is, de számunkra a hit ennél azért többet jelent. Természetes, hogy Jézus tanítása szerint neveljük a gyerekünket. Kell, hogy az embernek legyen megbízható értékrendje, amelynek alapján a döntéseit meghozza, tudja hol a helye a világban, és a felnőttkori helytállásában is segít. Ebben szeretnénk támogatni a gyerekünket, és megadni neki minden szükséges erkölcsi és hitbeli támaszt. A keresztelés ennek csak a kezdete.

Jól értem, hogy erre már kipróbált gyakorlati tapasztalata van a saját életében?

Bellér Gábor: Pontosan így van. Minket is így neveltek, és a keresztségünknek valóban folytatása volt abban a szellemiségű tanításban, amit alapvetően meghatároz Jézus Krisztus személye és értékrendje. Saját életemből, tapasztalatból tudom, mit jelent az, hogy az embernek van hite.

Koppány édesanyja, egyben András keresztmamája, Dr Bellér Zsuzsanna. Osztozik az öccse által elmondottakban?

Dr Bellér Zsuzsanna: Igen, természetesen. Igaz, hogy én hivatásomnál és családi kötelékeimnél fogva távol kerültem a szülővárosomtól, de azért a lelki közösség továbbra is összetart minket. Nem véletlen, hogy együtt kereszteltük meg gyerekeinket, és kölcsönösen egymás gyerekének keresztszülei is vagyunk.

Az, hogy egy olyan vasárnapi istentisztelet keretében történt a keresztelő, amikor több gyermekkel is álltak az oltár előtt, kellemetlen élményt jelentett, vagy inkább valami lelki többletet?

Dr Bellér Zsuzsanna: Olyan ez, mint amikor az ember imádkozik. Lehet egyedül is, de közösségben mégis jobban átélhető az összetartozás, a közös hit ereje. Igaz ugyan, hogy kissé meglepődtem, ugyanis arra készültem, hogy öcsémmel együtt kereszteljük gyerekeinket, de a harmadik babáról nem tudtam. Végül is felemelő élményt jelentett.

Pribelszki Zsolt, András anyai nagybátyja, egyben keresztapja: Nagyon vártuk ezt az ünnepet, és felejthetetlen élmény marad. Örülök, hogy én lehetek András keresztapja. Nekem is van egy fiam, és tudom, mit jelent szülőnek lenni, hitben nevelni a gyereket. Éppen ezért át tudom élni a szülők örömét.

Földi Anett Lillát, Koppány fiatal keresztmamáját kérdezem: Milyen érzés ilyen fiatalon keresztmamának lenni?

Földi Anett Lilla: Nagyon büszke vagyok Koppányra és arra, hogy én lehetek a keresztmamája. Nagyon nagy öröm számomra, hogy én tarthattam őt a keresztvíz alá. Csodálatos érzés volt, és tudom, hogy ez egy nagy felelősség, de nagyszerű lehetőség is. Igyekezni fogok mindenben megfelelni ennek a hivatásnak.

A keresztmamaság segít felkészülni a majdani anyai hivatásra is?

Földi Anett Lilla: Az már biztos, hogy legalább tudom, ha majd valamikor gyerekem születik, akkor kik lesznek a keresztszülei. Persze addig még van idő.

Amikor a bátyádék a babát várták, már tudtad, hogy téged kérnek fel erre a feladatra?

Földi Anett Lilla: Ők már eldöntötték, de nekem csak azután szóltak, hogy megszületett a baba. Tehát engem meglepetésként ért, hogy engem hívtak, és nagyon jólesett. Azóta, hogy megtudtam, nagy izgalommal készültem erre az alkalomra.

Volt alkalmad már kipróbálni az igazi anyai szerepet is?

Földi Anett Lilla: Gyakran van lehetőségem, hogy a babával legyek, mert a szülők sportemberek, és hivatásuknál fogva is eléggé elfoglaltak. Mivel közel lakunk egymáshoz, előfordul, hogy rám bízzák, vigyázzak rá. Én ezt mindig nagyon szívesen vállalom és élvezem.

A saját keresztelőjére, már ha csecsemőkorban történt, nem emlékszik senki. Ilyen szempontból is érdekes volt számodra ez az alkalom?

Földi Anett Lilla: Erre nem is gondoltam, csak arra figyeltem közben, hogy mi történik a kis Koppánnyal, és hogy minden szépen sikerüljön. De azért valóban érdekes, hogy valamikor régen az én keresztelésem is hasonló lehetett.

András másik nagymamája, Zsolt és Annamária édesanyja: Régi tapasztalat, hogy a gyerek, amíg nincs megkeresztelve, nyugtalan. Jelképesen azt mondhatjuk, hogy "ki kell űzni belőle a gonoszt". A keresztség által a gyerek biztosan jó kezekbe kerül, hiszen Jézus vigyáz rá. Szerettünk volna minél előbb sort keríteni rá, és nagyon örülök annak, hogy sikerült egy olyan időpontot találni, ami az egész családnak megfelelő, így összejöhettünk erre a csodálatos ünnepre, és megtörtént, amit olyan nagyon vártunk már. Nekem ez azért is nagy öröm, hiszen András a második unokám, és most már ő is meg van keresztelve.

Pribelszki Annamária, András édesanyja: Csodálatos élmény, nagyon örülök neki. A család, a gyülekezet, az ünnepség, minden olyan szép volt. Nagyon szeretem a kisfiamat, és olyan megnyugtató, hogy Isten útján indulhatunk vele.

Dr Földi József Kálmán, Koppány édesapja: Számomra is nagy élményt jelentett ez az istentisztelet. Valamikor engem is megkereszteltek. Habár én magam nem vagyok gyakorló hívő, de ha ilyen alkalmakon veszek részt, mindig valami különös belső melegség tölt el.

   előző következő   
Kérdéseink
A keresztség lényegéről
A keresztelés szertartása
Gyakorlati tudnivalók
Milyen nyomot hagyott bennem?
Hármas keresztelő
Laura keresztelője
Saját fiamat kereszteltem

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Evangélikus Egyszeregy anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.