Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

EVANGÉLIKUS TANÍTÁS DIÓHÉJBAN

Az alkotó rendje és az alkotás rendetlensége?

illusztráció

Amikor az alkotó létrehozta a világot, minden részletében rendezettséget alkotott. Ez a kozmosz, a rendezett világ. Rendezettség volt az ember életében is. Isten ugyanakkor nem marionett-bábukat hozott létre, vagyis az ember ugyanakkor rendelkezett a döntés, a szabad elhatározás lehetőségével is.

Volt egy másik teremtmény, amely már korábban elszakadt az alkotótól és rendjétől. Ez a teremtmény arra ösztönözte és beszélte rá az embert, hogy ő is hasonlóképpen "önállósítsa" magát a teremtőtől és rendjétől. Az ember megtette ezt a lépést, ahonnan - úgy tűnik -, már nincs visszaút. Kilépett a rendből, és azóta szenved is a rendetlenség súlya alatt. Mert hiába ért egyet a tökéletes renddel - amelyet nevezhetünk akár a szeretet megélésének is -, ezt tökéletesen nem tudja megvalósítani.

Ezért van az, hogy hiába határozod el, hogy mától valamit egészen másként fogsz csinálni: hogy nem veszekszel a testvéreddel vagy a házastársaddal, nem beszélsz vissza a szüleidnek, vagy szakítasz rossz szokásaiddal, azt mégsem tudod megtenni. Az elhatározás kevés. S ha megy is egy ideig, előbb-utóbb ott találod magad, ahol előbb voltál, és ezért talán meg is veted magad.

   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Evangélikus tanítás dióhéjban
Egyedül vagyunk?
Kozmosz, vagy káosz?
Értelmetlenség az értelemben?
Az alkotó rendje és az alkotás rendetlensége?
Kutatás a rend után
A "használati utasítás"
A rend tudása és a megvalósítás kilátástalansága
Igazság vagy szeretet?
Igazság és szeretet!
A szabadító
Mindenki megszabadul?
Jézus halála, vagy a rend megtartása
Ítélet: örök szenvedés vagy örök boldogság
Mikor lesznek ezek?
Embermentő küldetés
Mit tudunk még Jézusról?
Kapcsolatba léphetünk-e vele ma is?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Evangélikus Egyszeregy anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.