Evangélikus Egyszeregy :: Vasárnapi istentisztelet :: Mit jelent nekem az istentisztelet? :: Beszélgetés az istentiszteletről Chladek Tiborral, a kőbányai evangélikus ifjúság képviselőjével

Beszélgetés az istentiszteletről Chladek Tiborral, a kőbányai evangélikus ifjúság képviselőjével

Szüleid, nagyszüleid személyében családod hosszú évtizedek óta aktívan vesz részt a kőbányai gyülekezet életében. Nagyapád hosszú ideig presbiterként is munkálkodott a gyülekezetben, jelenleg édesanyád tölti be ugyanezt a tisztséget. Ritka az olyan vasárnapi alkalom, amikor a templompadokban ne foglalná el helyét a család apraja-nagyja. Mint a legfiatalabb nemzedék képviselője, te miben látod a vasárnapi istentisztelet fontosságát?

Az istentisztelet lényege a találkozás. Találkozás az Úr Jézussal és a Krisztusban hívők közösségével: a gyülekezettel. Mindkettő egyaránt fontos, az egyik nem lehet meg a másik nélkül. Az összetartozást az istentisztelet során lehet a legjobban megélni.

Kiskorod óta ez a templom, ez a gyülekezet jelenti számodra a lelki otthont. Ha most visszatekintesz az elmúlt másfél évtizedre: milyen meghatározó élmények alakították benned az idetartozás érzését?

Az első élményem a gyülekezettel kapcsolatban az, amikor alig három-négy évesen nagymamán kérésére egy délutáni alkalom zárásaképpen én mondtam el a Miatyánkot. Nagyon nagy hatással volt rám hitoktatóm, Kertész Eszter, aki szenzációs hittanórákat tartott péntekenként; a hitre nevelés számára nem ért véget az órával, minden csoportjába járó gyerek lelkével külön-külön, személyesen is foglalkozott. Egész életre szóló útmutatást kaptunk tőle. Mindenképpen neki is köszönhetjük, hogy annak idején tizenketten konfirmáltunk. A konfirmandus csapat közös utazásai Révfülöpre vagy Piliscsabára, vagy a konfirmációi istentisztelet ugyanúgy meghatározó, örök időkre szóló élmények. A közösséghez való tartozás örömeit pedig talán a nyári kirándulások során együtt eltöltött pár nap teszi évről évre még színesebbé. Az is az Úristen ajándéka, hogy nagyszerű keresztanyámmal egy gyülekezetbe tartozom.

Mit jelent számodra a kifejezés: "istentisztelet"?

Régebben úgy gondoltam, hogy az istentisztelet azt jelenti: vasárnap délelőttönként megtiszteljük Istent. A konfirmáció óta ezt is egy kicsit másképp látom: úgy vélem, mi, bűnös emberek a legszebb ruhánkban, a legszebb énekekkel sem tudjuk igazán megtisztelni Istent, ez a törekvésünk pusztán a "templomba járás" kategóriáját merítheti ki. Az istentiszteletet én egy olyan ünnepnek tekintem, ahol ígérete szerint az Úristen "tisztel meg" minket jelenlétével, az emberek pedig az ő szeretetének fényében élik életüket, noha tudják, tetteikkel nem tudják megszolgálni az Úr kegyelmét.

Kőbányán komoly hagyománya van a húsvét hajnali istentiszteletnek. Miben különbözik ez az ünnepi alkalom a megszokott formáktól?

A húsvét hajnali istentisztelet az egyik legnagyobb örömünnep. Ilyenkor a gyülekezet évről-évre újra átélheti a feltámadás csodáját. A húsvéti történetet végig feleleveníti a verses liturgia, melyben évszázados gregorián dallamok is helyet kapnak. A liturgia alatt minden gyülekezeti tag egy parányi mécsest gyújt, s a kezdeti teljes sötétséget megtörve, az igehirdetés végére a padsorok már fényben úsznak. Különösen megragadó, amikor a feltámadás győzelmét hirdető 388-as ének mindig a napfelkelte pillanatában harsan fel a padsorok között. A gyülekezet részéről mindez természetesen komoly szervezőmunkát igényel.

Szükség van-e az ifjúság vagy a hittanos korosztály számára külön istentiszteleti alkalomra?

A vasárnap délelőtti főistentiszteleten fontos, hogy az egész gyülekezet részt vegyen. Persze, lényeges szempont az is, hogy egy adott gyülekezeten belül a különböző korosztályok jó kisközösségekké alakuljanak, ám erre nem feltétlenül a vasárnap délelőtti alkalom a legmegfelelőbb. Mondok egy példát: régebben Kőbányán havonta tartottunk ún. családi istentiszteletet, amely kifejezetten a gyermekeknek szólt. Aztán azt tapasztaltuk, hogy ezeknek az alkalmaknak a családias légköre egyre nehezebben volt összeegyeztethető a vasárnapi főistentisztelet sokféle más jellegzetességével (mint például gyászoló családok jelenléte a templomban stb.) Sokkal jobb megoldásnak tűnt a délelőtti családi istentiszteletek helyett havonta egy gyermekdélutánt beiktatni. Ezt a gyerekek azóta is nagyon szeretik, mert érzik, hogy fontosak a közösség számára, a vasárnap délelőtti alkalom pedig újra a gyülekezet minden tagjának- így a gyerekeknek is - közös ünnepe. Egyszerre szól a nyugdíjasoknak és a konfirmandusoknak is.

Már konfirmandusként is szívesen vállaltál ige-, imádság- vagy hirdetésolvasást az istentiszteleten, és azóta is, hacsak alakalom nyílik rá, örömmel végzel hasonló szolgálatot a gyülekezet körében. Tapasztalatod szerint mire kell odafigyelnie annak, aki ilyen, vagy ehhez hasonló feladatot vállal?

A liturgiában vállalt közreműködés a szó szoros értelmében vett szolgálat. Ilyenkor sohasem önmagunkra, hanem a vállalt feladatra kell koncentrálni. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy szolgálatunk közben az Úristen a szolgáló személyén keresztül kíván valamit adni az embereknek. Reményik Sándor szavaival élve: aki istentiszteleten szolgál, az az ember olyan hangszer, akin Isten hegedül.